Angyali üzenetek

Egy rövid történetet szeretnék megosztani, ami a mai napon történt velem. 

Karácsonyhoz közeledvén, egyre sűrűbbek a napjaim, ráadásul a munkában is torlódnak fel a feladatok. Múlt hét óta heti kétszer járok önkénteskedni, és mivel a héten még minden este volt valamilyen programom, ezért úgy döntöttem, hogy ma nem megyek a Balesetibe, hiszen szerdán már voltam az Onkológián.

Nemrégiben egy új szokást vezettem be. A reggel meditáció után útmutatást kérek az angyaloktól az adott napomra vonatkozóan. Csak annyit kérdezek, hogy milyen tanáccsal tudnak szolgálni nekem a mai napra? Becsukom a szemem, ráhangolódok az angyalokra, és addig keverem a paklit, amíg egy lap ki nem esik. Eddig mindig nagyon fontos és hasznos üzeneteket kaptam, de a mai különösen megérintett.

A GYERMEK lapot kaptam, amihez kapcsolódó jó tanács a következő:

"Mélységes szeretettel gondoskodsz a gyermekekről, ők pedig készségesen válaszolnak szeretetedre. Minden gyermek, így a benned élő gyermek is igényli a szeretetet, a ragaszkodást és a figyelmet. Megtisztítjuk és kitárjuk szívedet és időbeosztásodat, hogy több időt és energiát tudj szentelni azoknak a gyermekeknek, akiknek szükségük van rád."

Nagyon meghatódtam, amikor olvastam ezeket a sorokat. Többször is elolvastam egymás után, és nem volt kérdés, hogy ma este mi lesz a programom.

Hálás vagyok az angyaloknak, és örülök, hogy a mai estét a Balesetiben tölthettem. Köszönöm.

Az első napom a gyermekonkológián

Az Alapítvány minden hónapban rendez egy összejövetelt, ahol összegyűlik az összes önkéntes, és a kuratórium elnöke beszámol az aktualitásokról, mindig bemutatkozik egy-egy helyszín, illetve az új önkéntesek/jóvátételisek.

Múlt héten volt a novemberi gyűlésünk, amin én is részt vettem.

Kiderült, hogy a szerdai csapatban összesen csak ketten vannak, és az egyik lány szeretne új helyszínt, mert nagyon messze van a munkahelyétől. Érdekes módon, pont melléjük ültem le. Gondoltam megkérdezem melyik is ez a helyszín pontosan és hol is van.

A Madarász utcai gyermekkórházba járnak, ami az én munkahelyemtől 2 percre található, konkrétan az ablakom a kórházra néz. Ezek után megkérdeztem, hogy milyen osztályra járnak, és mondták, hogy az onkológiára. Na akkor egy kicsit megijedtem, viszont már egy évvel ezelőtt is szerettem volna ilyen helyszínre menni, de a balesetihez már annyira hozzászoktam, és nagyon jól érzem ott magam.

Felajánlottam, hogy akkor a következő alkalommal (azaz most szerdán) csatlakozom hozzájuk, és megnézem milyen ott az élet. Közben kiderült az is, hogy a másik lánynak meg a Baleseti lenne jó, mert ő meg amellett dolgozik. Megbeszéltük, hogy Ő meg járhat akkor a Balesetibe, de egyelőre én még bevállaltam mindkét helyszínt.

Szerdán találkoztam a bejáratnál a mentorral (Melinda) és együtt mentünk be az osztályra. Körbevezetett és megmutatott mindent. Körbejártuk a kórtermeket is, ahol nagyon különböző korosztályú gyermekek feküdtek, de sok 1-4 év körüli volt. Ami nagyon furcsa volt, hogy Melinda minden gyermeket név szerint ismert, és láthatóan nagyon szoros kapcsolat van közöttük. A Balesetiben ilyenre nincsen lehetőség, hiszen mindig más gyerekek vannak, és csak rövid ideig van lehetőségünk egy-egy gyerekkel játszani.

Megkérdezte, hogy kinek lenne kedve játszani, utána lementünk a szekrényhez, ahol a játékokat tartjuk. Felhoztunk rengeteg dolgot és kipakoltunk egy kis asztalra. Többen is csatlakoztak hozzánk, és nagyon jót játszottunk.

A kezdeti félelmem nagyon hamar elmúlt, mert rájöttem arra, hogy Ők ugyanolyan gyerekek, mint bárki más, tele vannak életerővel, energiával és imádják az új dolgokat. Volt egy 10 éves fiú is, akinek pl. aznap volt az utolsó kezelése, és már teljesen meggyógyult. Ezt nagyon jó volt hallani. Érdekes volt még, hogy a szülők is teljesen úgy viselkedtem, mintha otthon lennének, nem éreztették a gyerekekkel, hogy ők most milyen súlyosan betegek is, hanem felszabadultak voltak.

Úgy éreztem, befogadtak.

Fél 9-kor jöttem el, de még szívem szerint maradtam volna. Na majd legközelebb:).

Két dolog nagyon jól esett. Az egyik, hogy az egyik apuka kikísért (mert elég bonyolult bejutni az osztályra) és Ő is megmutatott mindent, mit hol találok. Nagyon kedves volt. A másik pedig, hogy az egyik anyuka kiment cigizni, miközben a kislányt ránk bízta, és kifele menet azt kérdezte, hogy mikor megyünk legközelebb.

Összességében nagyon jól éreztem magam, és tündéri gyerekeket ismerhettem meg. Melinda is fantasztikus ember, akitől nagyon sokat tanulhatok. Úgy érzem most érettem meg erre az új feladatra, és izgalommal várom a folytatást.

Gyermekvilág Ágyszínház Alapítvány

A Covey tréning nagyon jól sikerült, nagyon élveztem, és sok hasznos dolgot tanultam a két nap alatt.

Az első nap végén derült ki, hogy a Budapesti Önkéntes Centrum - az Európai Unió támogatásával - finanszírozta a tréninget, hogy népszerűsítse az önkéntes munkát. Volt egy rövid bemutató is, ahol az Önkéntes Centrum egyik projektvezetője mesélt a munkájukról és a lehetőségekről. El is határoztam, hogy megnézem milyen önkéntes munkák vannak. Pár nappal később megnéztem a honlapukat és keresgélni kezdtem a lehetőségek között, de nem találtam olyat, ami igazán megfogott volna, ezért annyiban hagytam a dolgot.

Pár hónappal később újra elkezdett foglalkoztatni a téma, és újra elkezdtem keresgélni. Végül az Önkéntes Centrum oldalán találtam egy Alapítványt, ami nagyon szimpatikus volt a leírás alapján. Gyorsan írtam is a vezetőnek, aki pár napon belül válaszolt is, hogy csatlakozzak a közös gyűléshez, és ott átbeszéljük a lehetőségeket. Természetesen előtte levélben leírtam, hogy miért is szeretnék csatlakozni hozzájuk.

Ez az Alapítvány a Gyermekvilág Ágyszínház volt. Az Alapítvány 1991 óta működik és fő célja, hogy a kórházba került beteg gyermekeknek egy kis örömöt szerezzen, és próbálja elfelejtetni a betegséggel járó kellemetlenségeket, problémákat.

Külön örültem neki, hogy az Alapítvány székhelye a lakásunktól 10 percre található gyalog. Furcsa volt elmenni "idegenként" erre a gyűlésre, de nagyon nagyon kedves, nyitott és befogadó volt mindenki. "Véletlenül" Józsi mellé sikerült leülnöm, aki a Baleseti Kórház mentora, és ahova én is kerültem egy évvel ezelőtt.  Azóta szinte minden pénteken délután 5 óra és 7 óra között a Baleseti csapatát erősítem.

A motivációmat és az önkéntesi munkát részletesebben is be fogom mutatni.

Addig is, akinek lehetősége van, nagyon megköszönöm, ha támogatja a munkánkat az ADHAT-VONAL-on keresztül:

A Gyermekvilág-Ágyszínház Alapítvány száma:13600-21

A szám hívásával a hívó fél bruttó 250 Ft-ot adományoz az Alapítványnak. Az Alapítvány az adományokat az Ágyszínházi programjának megvalósítására fordítja, a tartós kórházi kezelésre szoruló beteg gyermekek gyógyulási esélyeinek javítása céljából gyűjti.

További bővebb infomáció az Alapítványról:

http://www.agyszinhaz.hu/index.php

Önkéntesi munkám kezdete

Forrás: www.franklincovey.hu

Már évek óta szerettem volna önkéntes munkát végezni, de a cselekvésig valahogy soha nem jutottam el. Másfél évvel ezelőtt azonban történt valami.

Olvastam Stephen Covey "A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása" című könyvét, ami nagy hatással volt rám. 

Olvasni egy könyvet azonban egy dolog, de a benne foglaltakat a gyakorlatban megvalósítani, az egy másik. Én pedig szerettem volna hasznosítani azokat a dolgokat, amiket a könyvben olvastam, csak nem tudtam hogyan. A könyv nagyon jó, de kevés gyakorlati tippet tartalmaz.

Elkezdtem keresgélni az interneten, és ráaakadtam a Franklin Covey magyarországi honlapjára. Örömmel láttam, hogy tartanak tréninget is a témában. Mivel a honlapon nem találtam időpontokat és árat, ezért írtam Nekik, hogy szeretnék részt venni egy tréningen és szeretnék bővebb informácit kérni róla. Sajnos azonban kiderült, hogy erre nem lehet "csak úgy" elmenni. Általában egy adott cég megrendelésére tartják meg a munkatársaknak. El kellet fogadnom, hogy én ezen a tréningen nem vehetek részt.

Néhány nappal később azonban felhívott az a Hölgy, akivel leveleztem a témában. Azt mondta, hogy lehetőségem van ingyenesen részt venni a most induló, 'A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása' című tréningen. Nagyon megörültem a váratlan lehetőségnek, csak az volt a probléma, hogy két nap múlva volt a tréning és mindkettő munkanapra esett. Úgy döntöttem beszélek a projektvezetőmmel, és elkérezkedek a hét hátralévő részére. Szerencsém volt, elengedett. Egész nap olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. Nem hittem el, hogy ekkora szerencse érhet engem!

De hogy ennek a történetnek mi köze van az önkéntességhez, arról majd egy következő bejegyzésben fogok írni.