Az Alapítvány minden hónapban rendez egy összejövetelt, ahol összegyűlik az összes önkéntes, és a kuratórium elnöke beszámol az aktualitásokról, mindig bemutatkozik egy-egy helyszín, illetve az új önkéntesek/jóvátételisek.
Múlt héten volt a novemberi gyűlésünk, amin én is részt vettem.
Kiderült, hogy a szerdai csapatban összesen csak ketten vannak, és az egyik lány szeretne új helyszínt, mert nagyon messze van a munkahelyétől. Érdekes módon, pont melléjük ültem le. Gondoltam megkérdezem melyik is ez a helyszín pontosan és hol is van.
A Madarász utcai gyermekkórházba járnak, ami az én munkahelyemtől 2 percre található, konkrétan az ablakom a kórházra néz. Ezek után megkérdeztem, hogy milyen osztályra járnak, és mondták, hogy az onkológiára. Na akkor egy kicsit megijedtem, viszont már egy évvel ezelőtt is szerettem volna ilyen helyszínre menni, de a balesetihez már annyira hozzászoktam, és nagyon jól érzem ott magam.
Felajánlottam, hogy akkor a következő alkalommal (azaz most szerdán) csatlakozom hozzájuk, és megnézem milyen ott az élet. Közben kiderült az is, hogy a másik lánynak meg a Baleseti lenne jó, mert ő meg amellett dolgozik. Megbeszéltük, hogy Ő meg járhat akkor a Balesetibe, de egyelőre én még bevállaltam mindkét helyszínt.
Szerdán találkoztam a bejáratnál a mentorral (Melinda) és együtt mentünk be az osztályra. Körbevezetett és megmutatott mindent. Körbejártuk a kórtermeket is, ahol nagyon különböző korosztályú gyermekek feküdtek, de sok 1-4 év körüli volt. Ami nagyon furcsa volt, hogy Melinda minden gyermeket név szerint ismert, és láthatóan nagyon szoros kapcsolat van közöttük. A Balesetiben ilyenre nincsen lehetőség, hiszen mindig más gyerekek vannak, és csak rövid ideig van lehetőségünk egy-egy gyerekkel játszani.
Megkérdezte, hogy kinek lenne kedve játszani, utána lementünk a szekrényhez, ahol a játékokat tartjuk. Felhoztunk rengeteg dolgot és kipakoltunk egy kis asztalra. Többen is csatlakoztak hozzánk, és nagyon jót játszottunk.
A kezdeti félelmem nagyon hamar elmúlt, mert rájöttem arra, hogy Ők ugyanolyan gyerekek, mint bárki más, tele vannak életerővel, energiával és imádják az új dolgokat. Volt egy 10 éves fiú is, akinek pl. aznap volt az utolsó kezelése, és már teljesen meggyógyult. Ezt nagyon jó volt hallani. Érdekes volt még, hogy a szülők is teljesen úgy viselkedtem, mintha otthon lennének, nem éreztették a gyerekekkel, hogy ők most milyen súlyosan betegek is, hanem felszabadultak voltak.
Úgy éreztem, befogadtak.
Fél 9-kor jöttem el, de még szívem szerint maradtam volna. Na majd legközelebb:).
Két dolog nagyon jól esett. Az egyik, hogy az egyik apuka kikísért (mert elég bonyolult bejutni az osztályra) és Ő is megmutatott mindent, mit hol találok. Nagyon kedves volt. A másik pedig, hogy az egyik anyuka kiment cigizni, miközben a kislányt ránk bízta, és kifele menet azt kérdezte, hogy mikor megyünk legközelebb.
Összességében nagyon jól éreztem magam, és tündéri gyerekeket ismerhettem meg. Melinda is fantasztikus ember, akitől nagyon sokat tanulhatok. Úgy érzem most érettem meg erre az új feladatra, és izgalommal várom a folytatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése