Az Ikrek

“Két magzat beszélget az anyja hasában:

 - Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
 - Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

 - Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
 - Azt pontosan nem tudom,de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak… S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.

 - Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még, hogy szájjal enni? Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
 - Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

 - Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
 - Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk…

 - A Mama? Te hiszel a Mamában?
 - Igen.

 - Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
 - Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

 - Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
 - Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.” (Ismeretlen)